(Sárga)borsószem hercegkisasszony

Előfordult, hogy apukám főzött. Persze a gyermeki kíváncsiság mindig megkérdeztette velem, hogy mit eszünk majd ebédre. „Nem tudom, elkezdem és majd lesz belőle valami. A főzés művészet.” Én meg szerettem azt a művészetet, valójában kevés olyan étel volt, amit nem szerettem. Azt hiszem, a sárgarépa főzelék volt az egyetlen ilyen. Bár ezt is inkább az óvodában utáltam meg, ahol igen gyakran tették elénk és az egyszerűen nem akart lecsúszni a torkomon :o/

Szerettem szinte mindent (kivéve persze a fenn említett sárgarépás cuccot) és nem volt ez máshogy a sárga, sűrű, kenhető állagú sárgaborsó főzelékkel sem, amihez mindig 3 kocka husi járt. Igen, 3 kocka, noha én rendszerint abba reménykedtem, hogy egyszer mégis négyet kapok. Ez a 3-as szám amolyan bűvös szám lehetett a konyhán, mert a reggelinél is mindenki csak 3 cikk paradicsomot kapott.

Aztán megszűntek a sárgaborsós élmények. Pontosabban, ha baráti társaságban szóba is került egy-egy régi történet kapcsán, mindig finnyásan görbültek a szájak.

Ha kiskoromban nem is, később már én is láttam a „művészetet” a főzésben. És nem csak láttam, de szerettem művész lenni, aki létrehoz, megformál, elvarázsol. 

Mostanában van időm művészkedni. Amolyan kísérletező művész vagyok, aki nem elégszik meg egy stílussal, mindig újra vágyik, elless, tanul. Kutat és megfigyel. Így vagyok én a vegetariánus konyhával. Mert noha mi húsevő család vagyunk és ebben semmi kivetnivalót nem látok. Sőt jelen pillanatban hiszem, hogy ez így helyes,….elkápráztat a köretek azon gazdagsága, amit újságokban, könyveimben (férjem tudna csak igazán mesélni receptes könyveimről és a velük töltött időmről) és blogokon vegáktól látok. /természetesen nem csak a köretek változatossága, de azoknak hála kezdtem el foglalkozni a témával/

Egy újságban (Ízek és Érzések) bukkantam rá egy sárgaborsós (öreg cimbora) receptre és nem hagyott nyugodni, míg ki nem próbáltam. A recept ugyanis nekem, krumpli-tészta-rizs embernek maga volt a kihívás. No, nem a bonyolultsága miatt (mindjárt láthatod, hogy a recept több mint egyszerű) hanem a formától, ahogy az összetevők szerepelnek benne.

Sárgaborsós palacsinta káposztás töltelékkel

150 gr sárgaborsó

150 gr rizs /noha a recept barnát ír és valószínűleg úgy sokkal egészségesebb én fehérrel csináltam, az volt itthon/

só

kurkuma

fehér bors

1 db kisebb fehérkáposzta legyalulva /imádom késsel farigcsálni a vékonyka szeleteket, így én ezt a folyamatot, noha elég időigényes soha nem próbáltam meg máshogy megoldani/

2 db répa julienne-re vágva vagy nagylyukú reszelőn lereszelve

1 nagyobb vöröshagyma vékony cikkekre vágva

1 pohár joghurt

1 gerezd fokhagyma

olaj (mostanában én inkább kókuszzsírt használok)

A sárgaborsót és a rizst külön-külön tálban egy éjszakára beáztattam. Reggel a vizet leöntöttem a két tál tartalmát összevegyítettem és annyi vízzel öntöttem fel, hogy az egy picit ellepje. Botmixerrel  az egészet összeturmixoltam. (te jó ég, ebből meg mi lesz). A botmixer probléma nélkül vitte a nyers, ázott sárgaborsót és a rizsszemeket is. A végére sűrű, palacsintatészta-szerű masszát kaptam (kissé habos ázott mag-szagú lével). A masszát sóztam, pici borsot szórtam bele és egy leheletnyi kurkumát (ebből tettem volna többet is, de a gyerekek miatt nem mertem). A massza pihent egy kicsit, míg a tölteléknek való zöldségeket (hagyma, répa, káposzta) felszeleteltem. Aztán elő a palacsintasütővel és a masszából palacsintákat sütöttem (ez a mennyiség kb. 8 palacsintához elég). Míg a palik készültek , kevés olajon, lassú tűzön, többször kevergetés mellett megfonnyasztottam a zöldségeket.

A tányérra egy félbehajtott palacsinta került a hasában a zöldséges töltelékkel. A tetejére fokhagymás tejfölt csöpögtethetett, aki akart. 

Nyámi lett-mondta a lányom. A vendégünk repetázott és a férj is elégedett volt az ebéd végén.

Azt hiszem legközelebb csípősebb öntettel, erősebb fűszerezésű, esetleg husis töltelékkel fogok próbálkozni:oP A sárgaborsó meg visszatért,…hozzánk biztosan:o)