Kaláka Bábszinház

Hétvége a családé, általában. Nincs rohanás az oviba, korán fekvés (az amúgy sem túl korai), sietős öltözés. Van (szülők szerint) korai ébredés, itthoni reggeli (bár az oviban valahogy mindig finomabb), szoknyás hacuka még akkor is ha hideg van kinn, hétvégi mesék a tévében, segítés anyának a főzésben (ez most ismét nagyon népszerű).
Ma viszont máshogy alakult. Volt ébresztés (bár Ircipirci szemei a szokotnál korábban kipattantak), sietős öltözés. Autóban reggelizés, amit a kis földalattin fejeztünk be.
Szóval a "nem győzök várni", "már hanyadszor szólok", "kész vagy végre", "el fogunk késni", "már rég úton kellene lennünk" után sikerült jókedvűen és időben megérkezni a Kolibri Bábszinházba (Kolibri Gyermek és Ifjúsági Szinház a teljesség kedvéért). Királylánnyal ma kirúgtunk a hámból, kultúrlányokká lettünk:o)

A Kolibriben most voltunk először (de, nem utoljára) Kalákát sem ismerjük annyira mint sok kortársunk. Anya (az az én) nem Kalákát hallgatva nőttem fel és a felnőtteknek szóló dalaikat is csak mostanában kezdem felfedezni. Ez azonban jelen esetben egy cseppet sem volt hátrány.

A kék plüssfüggöny szétszaladt és a kis ördög mindent vitt. Természetesen a Kaláka együttes és a remek színészek, még remekebb díszlettervezők segítettek, hogy a végén felcsattanó tapsot ne a kis ördögnek kelljen egyedül "elviselnie".

Ördögfióka-barátom
felvidít, ahányszor látom,
olyan fürge, olyan fényes,
szaga kellemesen kénes
saját talpát nyalni képes.

Van két kicsi, hegyes szarva,
van egy izmos, kurta farka,
magas fákon reggel, este
annál fogva lóg, libegve,
s diót dob a gyerekekre.

Egyszer egy tündér járt arra,
ringott-lengett jobbra-balra,
fehér bugyija kilátszott,
mókusa volt azzal játszott,
fütyörészett, dalolászott.

Kis ördögöm fentről látta,
s beleszeretett a lányba.
Le is ugrott egykettőre
bukfencezve és pörögve,
s megállt vigyázzban előtte.

Édes tündér, úgy szeretlek,
mint a mézet, vagy az epret.
Soha senkit ilyen szépen
nem szerettem földön-égen-
kérlek, légy a feleségem.”

A tündér ezt válaszolta:
„Menjek lakni a pokolba?
Javulj meg, és megszeretlek,
Szüleimhez bevezetlek,
s két hét múlva férjül veszlek.”

Barátom a fejét rázta:
Miket beszélsz, tündérlányka?
Rossz az ördög, hogyha jó!
Vagy legyek tán áruló?
Úgy lennék hozzád való?

Kacarászni kezdett erre
a tündérlány csilingelve,
Egyéb választ nem adott,
tapsolt, ugrált, kacagott,
tündérien mulatott.

Tündérke nem adta könnyen magát így volt alkalma szerepelni Bőrönd Ödönnek, a Görögdinnyének, a Cinegének, Csigának, Tiki-Tiki Timbónak és még sok más szereplőnek. A  második rész végén az ukulele hangjára már együtt táncolt a két kis báb. A csemeték és szüleik pedig lelkesen tapsoltak, ahogy azt a darab folyamán megtanulhattuk (Ernst Jandl: Zenemű két kézre).

A szinpad egyik oldalán az együttes, a másikon a színészek. A megzenésített versek között Gryllus Dániel konferálta fel gyermekbarát stílusban a következő számot, tartott hangszerbemutatót. Az előadás majd két órás volt egy 15-20 perces szünettel. A kiírás szerint 5 éves kortól ajánlják a darabot. A mai tapasztalat szerint a két órát egyhelyben ülni nem képes gyerekeket tényleg felesleges elhozni. Szerencsére a szülők zöme írígylésre méltóan példásan viselkedett (az én elvárásaim szerint) és a síró, ugrándozó, éppen kajáért vagy az utcán sétáló galambokért kiáltozó kicsinyét a nézőtéren kívül csitítgatta.

Királylány a végén nagyot tapsolt, a közeli étteremlánc junior menüjét kapta ebédül (nem, most nem számoltuk a kalóriákat, nem ettünk bio kosztot és még csak kezet sem mostunk evés előtt :o/ ), a metróra menet az ellenőr játékjegyet osztott neki, amit vidáman kilyukaszthatott. Átszállva az autóba mélyen és rövidet aludt hazáig, hogy aztán ketten adjuk elő az egyik korábbról már ismert (igaz Almáéktól) dalocskát Apamacinak és Ircipircinek.

Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet.
Minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.

Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.

 

Ha kedved támadt :o)

Ircipirci VBAC baby

Közel annyi ideje van Ircipirci kinn, mint amennyi ideig benn volt.
A következő sorokat akkor írtam, mikor hazajöttünk a kórházból. Mintha tegnap lett volna,.............

****

Egy utolsó 2in1 fotózás. Vacsora a családdal (1 pár virsli, mustár, kenyér) délután 5 óra. Lassan kezd az izgalom fokozódni.

A kórházba este 7-re érünk be úgy, ahogy azt kérték. Kísér a szűk család,…Királylány a folyosón felpörögve pár várakozó apuka előtt produkálja magát. Én próbálok nyugodt maradni és nem izgatni magam olyasmin, amit nem ismerek,…..érdekes, nem is a szülésre gondolok, mint magára a beharangozott szülésindításra.

Este 8 óra és mi még mindig a folyosón. Döntünk, család hazamegy én maradok. Döntésszületés jókor, ajtó nyílik én elköszönök Királylánytól, aki vigyáz a kabátokra míg mi becuccolunk a szülőszobákhoz. Betegfelvétel. Az alternatív szülőszoba az enyém! Juhé! Talán valahol erre vágytam csak még nem fogalmaztam meg magamban?!

A szülőszobába érve kicsit minden megváltozik,…valahogy másra emlékeztem mikor anno közel 4 éve szülőszoba látogatáson jártunk itt, akkor még Királylánnyal a hasamban. A szoba nagy, de ridegebb mint ami az emlékezetemben élt. Bordásfal, kád, kötél (nem a nyakra, kapaszkodni) és egy kemény, de hatalmas ágy (fitball, szülősámli természetesen).

Egy műanyagszéken sajog a derekam 20 perc után mikor már hosszú papírcsíkot eresztett a ctg. Szülésznő kedves, ismeretlen és én nagyon örülök neki. Szerinte a ctg-en már vannak szabályos fájások. Terminust újraszámol, rám néha rámosolyog, aláirandó papírokat behoz (beleegyezés a csaszár utáni hüvelyi szülésbe, a gátmetszésbe, ….)

Már minden képet ismerek a falon, minden zugot megnéztem rejt e pókot, mikor hívnak a vizsgálóba ballon katéter felhelyezésére.

Rövid, kelllemetlenebb nőgyógyászati vizsgálathoz hasonlítja a fiatal doki. Ekkor még egyikünk sem sejti, hogy egy közel órás harcot vívnak majd a hátul és magasan fekvő méhszájammal miközben én terpeszben már nem tiltakozva inkább óriási hasam remegtettve röhögök miközben azért könnyeim törölgetem. A végén 3 ember közreműködésével és némi vérvesztéssel a katéter felkerül. Lábam között kilógó gumicső meg a „kínzás” miatt egy nagy betét, de én büszkén megyek vissza a szobámba reménykedve, hogy az eszköz eléri a tőle várt hatást és itt bizony szülés kezdődik.

A bennem helyetfoglaló lufi hatására 5 perces fájásokat mutat az ismételten rámkapcsolt ctg és már én is érzem őket,…nem kellemesek, de nem fájnak inkább csak nyomást érzek az alhasamban. Szülésznő felszólít, hogy próbáljak meg aludni. Hja, kicsit izgulva, de nem lesz nehéz- gondolom én. A nyomás lassan menstruációs görcsöcskékhez hasonlít és marad 5 percenkénti. A csípőm, térdem viszont már nagyon sajog a kemény, max szülésre alkalmas roppant alacsony ágyon. Fordulni fáj, feküdni fáj, aludni lehetettlen:o( Először meghalgatom az Elisabeth musicalt majd rádióra váltok,…..az idő telik, de rém lassan. Érzem, hogy aludni kellene, de nem tudom hogyan. Aztán hajnalra sikerül elbóbiskolnom másfél órára.

Reggel 6-kor a fájások változatlanok, burok még egyben. Szülésznő javasol egy pici, „mindenki belát” szülőszobát. Elfogadom, mitöbb repesek! A szoba tényleg kicsi, te ÁGY van benne, magas, puha, állítható. Mit érdekel az engem, hogy az akadó ajtó folytán csak az nem néz be hozzám, aki nem akar.

Reggel súlyokkal huzatják ki belőlem a ballont, ami kb 10 perc alatt a földön landol és én vigyorgok, mert nem fáj,…de jaj már semmi se fáj,…hát mégis hiábavaló volt?! Ráadásul lassan váltás és az én mosolygós szülésznőm (Éva) is hazamegy.

Elkezdem szopogatni a homeós bogyóim,….negyedóránként felváltva a két szert. Fájás továbbra sincs,…várunk. Nincs ctg, nincs vizsgálat,…semmi sincs csak az óra meg én,…és az egyre jobban elhatalmasodó édes íz a számban a golyók miatt. Közben rájövök, hogy éhes vagyok mint a farkas. Bizonyára lassan jön a reggelim,….hahahaha.

Reggeli nem jön csak egy újabb szülésznő (Anna) kérdezgeti vannak e fájások,…akadnak, de mit ér füllenteni,…már nem 5 percesek, már nem is kellemetlenek,…:o(

Közben egyre telik az idő,…már nem örülök neki annyira mint éjjel a kényelmetlen priccsen. Végre befut Apamaci, hoz nekem csokit meg vizet,….az egyetlen kaja amit magamhoz vehetek a szőlőcukor mellett (pfuj). Fejem felett kimondva, kimondatlanul ott lebeg az ismételt császár valószínűsége.

(OK, rendben, de akkor mondják, szúrjonak, csinálják,…legyen végre kezemben a gyermekem,….a bizonytalanságtól megőrülök.)

A szülésznő vizsgálatra hív. A vizsgálóban a vérvételekről jól ismert másik szülésznő is jelen van,…a méhszáj még mindig agasan, de 6cm! Mi? 6cm?! Hogyan? Mikor? Mitől? Jelent ez valamit?????

Burkot repesztenek (a „repesztő” szerszám egyáltalán nem félelmetes, a repesztés meg teljesen fájdalmatlan),….a magzatvíz melegen és nagy mennyiségben távozik. Zöld. Ircipirci belekakilt,…valamit nem tetszik neki. Ugye minden rendben? Ugye semmi baja?! A kérdésre érzem a választ, de azért kicsit bepánikolok,…. Innentől folyamatos ctg,….OK, de tegyék már fel, legyen már,…hallani akarom a szívdobogását, látni, hogy minden OK. Vagy toljonak gyorsan műtőbe és vegyék őt ki,…jajjj ezt nem bírom.

Szülőágyon fekszem,…hallom a kicsi szívét,….bekötik a legalacsonyabb cseppszámra az oxytocint. A fájások jönnek, de nem elviselhetettlenek, de már fájnak és olyankor én megpróbálok rájuk figyelni. Nem szabad küzdeni ellenük,…ezt annyiszor olvastam már. Értünk vannak,…megnyitják a baba előtt az utat és ez most fontos,….zöld magzatvíz,…valami nem tetszett neki,…jöjjön ki minél előbb. A fájások egyformán vagy hasonlóan fájnak a gép mégis néha alig mutat valami kis hupszlit,….Gyuri mondja az értékeket,…én néha elkeseredem. Közben már nem szopogatok bogyókat, inkább csokizom meg vizet iszom néha. Szülésznő megvígasztal, nem a hupszli mérete számít, hanem hogy haladjunk,….fájások jönnek én figyelem őket,….levegő orron be, szájon át lassan ki,…talán ezt olvastam, talán erről volt szó 4 éve a kismamajógán,…meg valami aranyfonalról,….nem tudom, ez esik jól,…csinálom, telik az idő.

Pisilni kell,….ctg lekapcsol, infúzió állványra rakva,…állványt Apamaci tolja én meg „sietek” mellette. Pisilés után éppen visszaérünk mikor jobban fáj. Ctg visszaköt,…szívverést ismét hallom, minden OK. Én állok, Gyuri áll,…fájás jön,…bakker ez már másik, ez már tényleg fáj,…máshogy? Másként? Mit tudom én,…jön kb 2 percenként, ctg ilyenkor kiakad, mert 100-ig rajzolja, de ez a kijelző szerint 120-140. Fájás jön,…én kapaszkodom Apamaci nyakába,…ő a hátam masszírozza. Nem telik el sok idő, de ez már nem jó. Az érintés idegesít, az állás nem kényelmes,….fekve sem jobb, de lefekszem. Fájások jönnek, Apamaci kezét fogdosom,…a lábammal meg az ágy végét tolom,….így maradnak épségben az uram csontjai:o)

Egy idő után kérek fájdalomcsillapítót. Apamaci kimegy, hogy képviselje az érdekeim. Szülésznő bejön,….valahogy nem figyelek,…később derült ki, hogy a kérés későn érkezett,…már nem lehet fájdalomcsillapítást kérni.

Szülésznő kérdezgeti kell e kakilnom?! Először meglep majd viccesnek tartom a kérdését,…hát csak szólok,…nem titkolom el. Ne kérdezgessen már! Közben eszembe jut, hogy az már a kitolás szakasza lenne,…Mi? Ennyire közel lennénk?

Anna pont benn mikor jön az inger,…mondom neki gyorsan, magam is meglepődve.

Az inger jön,…őrült erővel tör rám,….bekakilni most azonnal ha kell mindenki előtt! Szemérem? Ja, hogy az a kis csacskaság? Hát érdekel az engem?!

3 fájást átsóhajtozni a jobb, majd 3-at a bal oldalamra fordulva, hogy a baba feje csúcsosodjon. A kérés egyszerű a kivitelezés szinte lehetettlen. (Próbált már valaki robogó vonatot egy kézzel megállítani? Ez még Superman-ek se megy kis arcidegrándulás nélkül) Sóhajtozok,…Sóhaj? Fújtatok mint a gőzgép és próbálok arra figyelni, hogy jön ki belőlem a levegő, de lehetettlen,…..kakilnom kell!

A hátamra fekszem,…a szülésznő bejön,….szedegeti elő a dolgokat,…biztos szülünk, de hol a doki? Miért lassú mindenki,…tessék felpörögni csak nekem álljon meg az idő, mert nyomás nélkül ezt nem lehet végigcsinálni. Nem bírom,…tovább nem. Kiabálok, ordítok,…értelmetlenül és értelmesen,…nem mert annyira rossza hanem mert ennyi jön ki és azt akarom, hogy figyeljenek, hogy jöjjönek, hogy ott legyenek és Ircipirci jöhessen,…ő jönni akar én meg engedni,….de ezt miért csak mi szeretnénk?!

Látom a szülésznőt, látom az ügyeletes dokit, érzem Apamacit,…hol a dokim? Nem érdekel nyomok, nem bírom,…itt szülünk meg most!

A kép változik,…benn a doki,…hogy került oda? Mikor? Nem érdekel,…nyomhatok ha jön a fájás. NYOMHATOK! Le meg erősen. Le? Mit jelent az, hogy le? Nem tudom, nem érdekel nyomok ahogy érzem,….NYOMOM! A doki közben mondja, hogy tudja, hogy fáj,….Hahahaha, nem fáj! Hol fájna?! Tökéletes! Nagyszerű! Végre azt csinálom, amit minden porcikám kíván, amiért szenvedett. Szívdobogást közben hallom,….szabályos,…minden rendben, máshogy nem lehet.

4-5 fájás. Egy fájás alatt 2 nagy meg egy kisebb nyomásra van erőm, időm. Azért igaza van a dokinak lassan csak elkezd fájni,…inkább feszíteni, égetni ott ahol nem távozik naponta el az emberből egy kisebb sárgadinnye.

Nem, nem bírom,…elfogyott az erőm. Már ott a feje mondják,…odanyúlok,…meleg, csutak, puha,…azt hiszem ez nem a feje,…nem is a gyerek,….a fej csak kemény lehet, nem?! Nyomok,….nagyon éget. Aztán érzem ahogy mozgatják a fejét majd valami kicsusszan és vége mindennek amit fájdalomnak hívtak. Csecsemőorvos már ott áll,…..Ircipirci nem sír,….nem tud, orrából, szájából szívják le a sötétzöld trutyit. Ő kis padlizsánszínű, magzatmázas, zöld cirmos, integető karokkal. Aztán rám teszik,…hideg és nehéz. Törölközővel letakarják,….és ott van,….él,…minden rendben vele. Apa fényképez, elvágja a köldökzsinórt (a nyakára volt tekeredve),…..Az ablak nyitva, a nap süt és olyan mint ha tavasz lenne (2010.január; 13:10).

Ircipirci apával ment fürdeni és felöltözni -4020gr, 60cm, Apgar 9/10.

Utána 2 óra hármasban a szülőszobán. Roppant gyorsan elrepült. Ircipircivel lekerültünk az osztályra. 4 ágyas remek szobába. Az első éjszaka megismétlődött pont mint anno Királylánnyal,….Ircipirci békés volt, aludt. Én meg néztem őt, néztem őt reggelig.

Királylány táncraperdül

Történt, hogy lányom az új tanév (vagy hogy is hívják ezt az oviban) kezdetén, naponta ismertette velem, hogy a csoportban ki jár táncolni tanulni, úszni vagy éppen karatézni. A hírek mint fülbemászó reklámok, melyek unalmasak, idegesítőek, mégis azon kapod magad, hogy vezetés közben is azt a 20 másodpercet dúdolod,....szóval a hírek a csoporttársak óvodán kívüli tevékenységéről már kitöltötték délutánunk nagy részét. Először mindegyiket egy aham-mal nyugtáztam (természetesen az igen sokkal választékosabb lett volna) és betudtam annak, hogy Királylány lehet újságírónak készül. A kihalófélben levő fajtának, amely nem kommentál csak közzétesz és szemfülesen járja a világot hírre éhesen. Aztán, lévén Anyamaci is volt gyerek (meg szokott a férjével gyerekesen beszélni, rébuszokban, melyekhez a férfiaknak semmi érzéke), felmerült bennem, hogy esetleg Királylány is boldogan perdülne táncra rózsaszin kisruhában, gebécske karjait zenére lendítve fel a magasba, miközben a faltól falig tükörben lessné elégedetten saját mozdulatait. És Királylány, aki tavaly még ellentmondást nem tűrően jelentette ki, hogy ő csakis a piros kerítéses házban (az az itthon) táncol, széles mosollyal bólogatott.

Készültem. Lázasan néztem ötpercenként az órát. Többször ellenőriztem, hogy a rózsaszin-szőrös pici hátizsákba bepakoltam e mindent. A kék nadrágot, a lila pólót és mellé a dobozos narancslevet, TúróRudit.

Elkéstünk. Sikerült eltévednünk. Még most sem értem hogyan. Volt fél óránk, az órákat tőlünk andalogva is negyed órára tartják. A végén felkaptam Királylányt az egyik, Ircipircit meg babakocsiban toltam a másik kezemmel.

Sok lányka, helyesek, vidámak, szőkék, göndörek, megszeppentek, anyukák, nagyhangúak, csendben mosolygóak, rutinosak, kezdők, tükör, zaj, lemenő napsugár.

….a tornaterem bejárata előtt Királylány kezét fogom és érezem, hogy a kicsi keze megfeszül, hátranézve látom, hogy már sír és nemet int a fejével:o(

A hazaút vegyes érzésekkel. Mi tagadás látom régi énem. Királylány voltam én is, aki csak a saját házában táncolt és lendítette gebe karját fel a magasba miközben képzeletében ezrek tapsoltak neki állva.

Két nap múlva ismét próbálkozunk. Nyitás előtt ott toporgunk, hátizsákban nyalóka, narancslé,...a csokit már előtte megeheti,...kell az energia.

Sok lányka, helyesek, vidámak, szőkék, göndörek, megszeppentek, anyukák, nagyhangúak, csendben mosolygóak, rutinosak, kezdők, tükör, zaj, lemenő napsugár.

Királylány boldogan szalad ki. Csillogó szemekkel meséli, hogy a tanárnéni szép (nem semmi szempont egy óvodásnak). És ő mindent meg tudott csinálni,...és mindig, mindig el akar majd jönni! És kell egy kis füzet az ötösöknek is.

A kis füzet már a komódon hever. Rózsaszín hercegnős. Nem is lehetne másmilyen:o) Várjuk a következő órát, de addig is vastaps dübörög a fülemben és szétveti szívem a boldogság.

Gyermeknevelés, hiszti és a 3 kifli esete

Olvastam a minap, hogy a gyerekek nem emlékeznek az életük első 10 évében történtekre. No, ettől az állítástól aztán kikerekedtek a szemeim,...vagy csak ne általánosítsunk, mert ha nem megyünk bele a pszichológia mély bugyraiba (és ne mennjünk, mert nem értek hozzá) akkor is meg kell cáfolnom ha nem másért hát önmagam emlékei miatt. És hát olyan emlékekről is szó van, melyeket nem mások elbeszélése miatt idéz fel vagy él újra az ember.

Hajlamosak vagyunk csak a szépre emlékezni,...védekezés, édes önbecsapás. Aztán akadnak pillanatok mikor kénytelenek vagyunk azokra a rossz dolgokra is emlékezni melyeket legszivesebben nem megtörténtté nyilvánítanánk. Így vagyok én a hisztivel. Mert hisztiztem kicsiként és hisztizek már felnőttként is csak ezt már máshogy hívják:o)

Kicsiként -emlékszem (!)- amolyan, kiabálós, káromkodós (ez van) hisztik voltak ezek. A kiváltó ok mindegy, nem fontos,.....aztán jött a mérhetettlenül nagy energia, amely ki akart törni és kontrolálatlanul távozott a hangszálaim remegtetve. A végére fáradt voltam, de nyugodt.

Királylányom is rendelkezik ezzel a nagy energiával. Rátör a sikítófrász. Elég rosszat mondani, rosszul ránézni vagy csak rosszkor rossz helyen lenni. Ő sem az a földre dobom magam és ordítok a boltban eset, de elviselni ezt sem könnyebb. Megfejteni sem igazán. Mert lehet gyereket nevelni könyvből, szakembertől meg ál szakembretől kapott iránymutatással, esetleg a tapasztalt rokonok, barátok jóindulatú receptje szerint, de szerintem felesleges. Pontosabban nem feltétlenül érünk el vele sikereket. Vallom, hogy inkább gyúrjuk gombóccá és kössünk belőle a mi fantáziánk alapján egy “pulcsit”.

Királylánynak 3 kifli él a torkában. Elmesélte nekem nagy komolyan. Van a Vidám, a Morcos és a Szomorú kifli. A Szomorú és a Morcos kifli mindig valami nagy butaságot csinál, de ő nem tud nekik parancsolni. Az ötletem, hogy vegyük ki a torkából lehetettlennek bizonyult hiszen kifliék ilyenkor lemenekülnek a bokájáig. Onnan meg aztán lehetettlen kivarázsolni őket. Amúgy sem lenne jó az eltávolításuk, mert abban az esetben Királylányom némává és mozdulatlanná változna az meg rosszabb lenne mint hagyni negatív kifliéket garázdálkodni

Hangos zokogásom egyszer csak abbamaradt, rájöttem, hogy képes vagyok leállni, hogy el tudok hallgatni, hogy nem vet szét a düh vagy a szomorúság. Egyszer csak rájöttem és már nem volt fontos a hiszti. Hiszem, hogy Királylány két kiflije is elköltözik egyszer és csak Vidám marad közülük a torkában.

(Persze, vannak addig is túlélő, kifli szelídítő módszerek, de az egy másik bejegyzés témája.)

Hiányzik a zene

„A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás nem könnyű, de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata.

A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” (csendek) időbeli váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt.” /Wiki/

Az út jobb oldalán építkezés, a balon is az volt,....házak amíg a szem ellát. Fa egy szál se. Hátam mögött az egyik gyerekülés meg a másik helye. Üresen. A rádióban Nickelback szól.

Hiányzik a zene.

Tudtam, tudtuk, hogy más lesz majd az élet a gyerekekkel. Hogy az emberek mellől elmaradoznak a gyermektelen barátok, hogy vége a hajnalig tartó beszélgetéseknek a szórakozóhelyen ülve, hogy a hirtelen ötleteket tudat alatt sokszor megrágjuk.

Hiányzik a zene.

Mikor a nagy még kicsi volt, sokszor volt csend a lakásban, majd jött a babazene, a komolyakkal is próbálkoztunk. Most nem múlik el autózás vagy TV nélküli délután, hogy az autót vagy a házat ne töltené be Halász Judit, a Kolmpos, Kaláka vagy az Almáék.

Hiányzik a zene.

I tebe sam sit kafano,...énekeltük míg be nem rekedtünk noha akkor azt sem tudtuk mit jelent igazából a szerelem és az alkoholt is csak a nyelvünk hegye érintette. Az ex-jugoszláv rock már más tészta volt. Olyan dalok születtek akkor melyeket hiszem, hogy az emberek többsége még most is kívülről fúj -és azt nem szégyenli- a legtöbb volt tagköztársaságban. A városban sétálva sok szor láttunk katonákat (közel volt a laktanya) és pirulva vihogtunk ha egy-egy baka ránk nézett. A bakák azóta megcsunyultak, az egyenruhájuk sem ránctalan már.

Hiányzik a zene.

Az egyetemi bulikon már máshol és mással léptünk pocsolyába az új cipőnkkel meg ordítottuk a párduc, oroszlág, gorilla, MAKÁKÓ-t. A konditeremben tuc-tuc zenére izzadtunk. Már tudtuk mi a szerelem és mikor másnaposan, karikás szemekkel és keserű ízzel a szánkban indultunk el a hányás-szagú folyosón gondolatban az Angie c zenére lassúztunk. Nekem még a karom is elzsibbadt,...feltéve, hogy elég magas fiú kért fel táncolni.

Jazz.

Rock.

Klezmer.

…

Micsoda éjszaka volt-ra táncoltam a férjemmel gyertyával a kezünkben Nem tudom, hogy a tánctudás hiánya vagy a helyzet szokatlansága miatt tűnt a szám annyira hosszúnak?! Később a Hit the road Jack alatt izzadtunk a vendégekkel a novemberi éjszakán,....akkor még nem tudtam, hogy csodálattal nézem majd a musical-énekeseket és annyira megfog a Rómeó és Júlia zenéje, hogy első gyermekünk naponta hallgatja majd a méhemben, hogy énekel (hamisan, de rettenetesen) anya és milyen kitartó:o)

…

Költöztünk és a legtöbb CD még a dobozban. Régen költöztünk és a legtöbb CD még mindig a dobozokban.

Azt hiszem végső ideje, hogy anya is zenét hallgasson. Felnőtt zenét;o)

Bibííííííí

Az én apukám a legerősebb a világon!
Az én anyukám meg a legszebb!
Az én tesómnak meg annyi legója van mint az egész utcának!
Az én tesómnak meg beszélni is tud a játékbabája! /No, persze ez ma már nem lenne nagy szó hiszem a Barbie nyakláncát megnyomva az énekelni is tud./

Így és ehez hasonló állításokkal cukkoltuk egymást. Az elején még el is hittük mind, ahogy mondtuk elevenedett meg előttünk egy más világ, ahol minden tökéletes, de legalábbis valamilyen formában -leg, amivel dicsekedni azt lehet. Később, mikor már nagyobbak voltunk már játék volt az egész és az okozta az adrenalinfröccsöt, hogy igyekeztél olyan nagyot és olyan cifrát mondani, ami a másiknak nem jut eszébe, de überelni is csak nehezen tudja.
A pörgős kék szoknyám, narancssárga virágokkal szerettem a legjobban. Anyukám varrta hiszen olyan pörgőset nem árultak sehol az ég világon. Ma is elájulna tőle /Naponta hallgatom "nagyomtól", hogy ki mitől fog az oviban éppen elájulni./ valamennyi szoknyás óvodás. A nylon térdzoknitól már kevésbbé pedig azt is szerettem,...volt belőle rózsaszin meg citromsárga is :o)

.....

Örültem, hogy ez a "bibíííí nekem is van, nekem meg olyanom van" korszak ma már nem menő. Aztán vendégségbe jött egy baráti család, ahol a kisfiú ha nem is azzal az idegesítő bibííí-vel a végén, de tett egy állítást melyre az én lányom csak állt, először amolyan lebiggyesztett szájjal, majd továbbállt közömbös arckifejezéssel.
Hát persze -gondoltam - az én lányom nem maradi és nem is fog résztvenni ebben a butuska játékban.

......

Az egyik hipermarketben éppen ruhákat néztem. Nem vagyok egy sznobis lady, de tény, hogy ilyen helyen főleg játszóruhát szoktam a gyerekeknek venni. Viszont egy "mint ha rám öntötték volna" nadrágot találtam a múltkor, ami bevallom őszintén jelen deréknélküli, kötényhasas és sok (jujj, de sok) plussz kilókat viselő énemnél már nagy szó. És komolyan ez a nadrág szinte megszépít,....hogy lehettem annyira szórakozott, hogy csak egyet vettem,.....azóta sincs több a méretemben /miért van az, hogy mindig az a méret hiányzik, amit lázasan keresek?/
Szóval, nézegetem a nacikat /milyen könnyű eltérni a témától ha ruhákról esik szó/ mikor a "tudom anya, semmit se veszünk ma a boltba max megnézzük" lányom esedező, hat napja nem evő és most húsos csontot látó kutyaszemekkel néz fel rám. Kezében egy lánc, mellécsomagolva egy gyűrű /mentségére legyen, hogy ennél sokkal gagyibbat is láttam már csak azt újsághoz adták/. A " legutóbb is egy nap alatt elszakítottad", "soha nem hordod", "szépen megbeszéltük hogy,..." után végül kosárba kerül az "ékszer".
Állunk a pénztárnál, mögöttünk egy szöszi az anyukájával. A vásárolt élelmiszerek tetején ott díszeleg egy rózsaszin újság valamelyik hercegnővel a sok közül. A kislány leemeli, megnézi visszateszi, kezét feltűnően rajtafelejti. Kedvem támad megsímogatni és rámosolyogni a szöszi kis fejére, de eszembe jut, hogy az én mogyoróbarnám ott áll mellettem és valószínűleg már csak pár tized másodperc választ el az "én is ilyen újságot szeretnék" kövteléstől. De nem! Kislányom végignézte az általam is látott jelenetet. Aztán fejét lehajtva fél lépést a szalag felé tett, elvette a láncát, ártatlanul magához próbálta és megemelte lágyan a jobb vállát. Sanda pillantás a kislányra miközben a vállán a fehér kis pihék bibíííí-t kiabáltak.