Donászy Magda: Anyák napjára
Mikor kicsi voltam
ki vigyázott reám?
Patyolat pólyába
Te takartál anyám!
...Te tanítottál meg
a legelső szóra,
óvtál minden rossztól,
tanítgattál jóra.
Szerettél, neveltél,
fáradoztál értem.
Mikor beteg voltam,
virrasztottál ébren.
Lázas homlokomat
kezed hűsítette,
de amikor fáztam
zimankós hidegbe,
két meleg tenyered
védett, melegített,
ha te simogattál,
nem is volt már hideg.
Mindig erős voltál,
én mindig a gyenge,
ha csak ruhád szélit
fogtam a kezembe
erős lettem én is.
Így múltak az évek.
Gyönge gyerekkori
gyönyörű emlékek.
És most anyák napján
mit adhatnék Neked,
két fáradt kezedért
szóval köszönetet?
Úgy érzem, hogy most is
kicsi vagyok, gyenge,
ennél szebb, ennél több
nem jut az eszembe.
De az első emlék
mindent elmond talán:
Patyolat pólyába
te takartál anyám!
Aztán szívalakba ugrottak a cserepes begóniák és felsorakoztak a gyerekek. Volt ott orgona ága meg barackfa virága, kacagás és huncut összenézés anyukákkal, egymással. Mikor aztán azt hittem, hogy vége, akkor jött a meglepetés. Minden gyerek versikét mondott. Királylány a leghosszabbat! Ezt tudtam egyedül a nagy titokból, melyet az idén már megtartott magának és csak apával susogott néha.
Egy nagy sóhajtás, mélyen a szemembe nézett és hangosan, nem sietve, szépen tagoltan elmondta nekem ezt az anyák napi verset A kezdő sorokra még tudtam figyelni,..majd jött a mosolyra görbül száj belső felének egyre erőteljesebb rágása. A kezek szorítása.
Lelki szemeim előtt láttam, hogy nem érti miért sírok, miért potyognak a könnyeim mikor ő készült, ügyes volt, nekem szaval, le sem veszi rólam kék szemét.
A versnek aztán vége lett. Küldtem egy levegőben célt érő puszit mert nálunk kedveltek az ilyen repkedő puszik is. Mutattam egy thumbs up-ot, mert az ilyen jelzések is kedveltek nálunk. Királylány rém büszke volt és mosolygós. Én is büszke voltam és mosolygós csak belül értem egy 100-as csomag végére. A fehér papírzsepik begóniavirágok lettek, peckesen álltak és most is állnak,...kiültettük a balkonládába.
