Történt úgy, bő egy hónapja, hogy ismét dolgozó nő lettem.
Mondjuk addig is az voltam esetleg nem mindenki szemében. (Az a jó dolog az
öregedésben, hogy minnél idősebb leszek annál kevésbbé érdekelnek a szemek és
annál jobban érdekel, hogy én hogyan érzem. Kár, hogy nem tudom ezt átadni a
lányaimnak, hogy ők ne várják meg ezzel a közel 40-et.)
Állandósultak a hajnali kelések, melyek a két gyerek
babakora alatt nálam kimaradtak (ezért nyilván hiányérzetem készülök
csillapítani). Vezethetem az autóm minden nap,...mert szeretek vezetni és mert
mikor éppen nem szeretek valami csoda folytán a kis fekete tudja merre kell
menni. Hálás vagyok neki.
Már nem kérdezem meg magamtól minden egyes áldott nap
mielőtt bemennék és mosolygós jó reggeltet köszönnék a portásnak, hogy mi a
francokat keresek én ott. (Pedig elég sokáig megtettem. De az ember önmagával
történő kommunikációjának megléte talán még nem kórházi eset.)
...... (ezek a pontocskák szükségesek,....főleg egy nyitott
blogon, ahol lehet írni, de nem következmények nélkül. És lehet a dolgokat
gondolatban továbbszőni minden következmény nélkül.)
A lányok napi rutinjában most jobban bekapcsolódott apa.
Mozgósítottunk egy kedves bébiszittert (sőt megtartottuk a régit is), bőrünkön
tapasztaljuk az olyan cukiságokat mint menza és napközi.
Mivel Ircipirci minden nap viszi magával a reggelit, ebédet,
a főzés maradt. (És még mindig jó pofát vágok hozzá. Hihetettlen.....mert a
főzés valahol még mindig művészet.) És mivel soha nem egy személyre készül az
étek a lányok délután megeszik a maradékot. És ahogy Királylány azóta többször
mondta, mióta finomakat eszik a menzán,...én is jobban főzök. (No comment.)
Iszonyatosan tudok örülni a párnám illatának.
Nagyon hiányoznak a késő esték kötéssel/horgolással töltött
percei.
DE, F U T O K! (Ezt elolvastam gyorsan én is,....3x, mert
még hihetettlen). Minden másnap. És már két hete,...tehár már annyi ideje, hogy
ide is ki lehet írni. Ez kb fél órát vesz el az estéből,....pont míg a lányok
apával megvacsoráznak vagy elmennek fürdeni.
Rengeteg hogyanok, miértek, mikorok vannak még. A kérdések
jönnek, adjuk rájuk a választ. „Normális” család vagyunk. Apa, anya, gyerekek.
Jól vagyunk, hogy egyszer még ennél is jobban legyünk J
