vasárnap, október 07, 2012

Veteményes születik!


Homok van körös körül. Ha az elődünk ültette tuják nem tarkítanák a terpet és nem zöldülne az öntözőberendezésnek hála a fű, akkor akár a sivatagban is érezhetném magam. Homokon meg nem sok minden terem. Gyorsan felmelegszik, gyorsan lehül. A vizet seperc alatt átereszti.
No, nem azt mondom, hogy reménytelen a helyzet, mert ültettünk mi a homokon már paradicsomot, büdöskét, cukkínit, cukorborsót,...ezek teremtek is.

Nem lennék én én ha nem vágytam volna valami másra,....valami jobbra?!

A angol nyelvben „no dig” (ásás nélküli) illetve „lasagna” kerteknek nevezik a kis helyen is megépíthető, a növényeknek kedvező körülményeket teremtő ágyásokat.
Pár perc töprengés és tudtam, hogy nekem ilyen KELL! Az ültetendő növények kiválasztása már hosszabb töprengést igényelt, de ez is főleg azért, mert lelkesedésből sztem még égigérő paszulyt is ültetnék:o)

Készülnek a rétegek:

1       1.  Az első réteget kartondobozok alkotják. Szétterítve, cellux és lehetőleg matricamentesen kerülnek egymás mellé (inkább fedve mint hézagokat hagyva) a kiválasztott részre. A kartont helyettesítheti 3-10 rétegnyi újságpapír is, de nekem a barna karton sokkal szimpatikusabb. (Arról nem beszélve, hogy az iskolába papírgyűjtés volt,...hát fuss az újságoknak) A kartonpapír kellően elzárja a gyomnövényeket a következő rétegtől és azok 2-3 próbálkozás után feladják és nem dugják ki buksijukat a kertészek bosszantására. (Ez még nem tapasztalat csak olvastam és hiszem, mert nagyon jól hangzik. Ilyen a született optimista:o) ) Idővel a karton lebomlik és míg a gyomoknak ellensége a gilisztáknak barátja.
A lefektetett kartont megöntözzük.



2.       2. A papír tetejére kerülhet trágya,.....a mi esetünben ez darált trágyás föld.



3.     3. A megöntözött földrétegre aztán szabadjára engedve a fantáziát került komposzt, fahamu, fű, avar.



4.       4. A rétegeket szalma zárja majd. Majd, mert a ház ura annyira felbuzdult az ágyások alakulását látva, hogy utólag kíván nekik deszkából oldalfalat barkácsolni. Úgy viszont kerül majd még a deszkákhoz egy kis föld és csak utána a szalma.

Az első réteg előtt a munkálatok annyiból álltak, hogy a paradicsomszárakat kihúztam a földből. Egyéb talajmunka nem szükséges. A kartondobozok leteríthetők gyomra, fűre, homokra vagy a mi esetünben gyomszőtte homokra.
Fontos, hogy a rétegeket ne tömörítsük. Ezeket nem csapkodjuk meg a lapáttal és nem is rohangálunk rajtuk. Pont ezért csak olyan széles ágyást javasolt építeni, amit belépés nélkül is átérünk. Kb 1,2m-nek mondják az ideális szélességet, de én helyenként kicsit szélesebbet is engedtem, hogy az esetenkénti nyújtózkodás is adott legyen:oP
A réteges ágyásokat megépíthetjük tavasszal is, de az ősz az ideális, mert így a régek az időjárás következtében tömörülnek, érnek. Kb olyan ez mint mikor salátát készítünk és időt adunk neki, hogy az ízek összeérjenek. Nyami:o)
Mi dolgoztunk a gyerekek élvezték a földkupac kínálta lehetőségeket. Bevallom én csak azért nem csúszdáztam rajta egyet, mert a szomszédok a kerítésen lógtak,...ki látványosa, ki titokban, nézték mi készülődik.


Konklúziók a nap végére:

-5x ennyi ágyásnak is örülnék,
-egész jól tudok földet lapátolni
-a teli talicskával boldogulok, de jobb ha férfierő tolja
-gyerekek nélkül gyorsabban haladtunk volna, de így többet nevettünk:o)


péntek, október 05, 2012

Pisiljünk a kertbe!



 Magyar szakirodalmat nem sokat, angolt azonban garmadával találtam :o) Így van az ha az embert lelkesíti egy-egy téma. Nem, nem a vizelet újrahasznosítása volt itt a fő kérdésem inkább a kertészkedéssel kapcsolatos anyagokat olvasgattam.

Nos, a pisi mint olyan helyettesíti a műtrágyát.

Az emberi vizelet frissen és higgítva (1:8-1:10, palántáknál 1:20-1:30) kiválóan alkalmazható a veteményesben. Töményen nem használható, mert kiégeti a növényeket!

Izlés kérdése de:
-a friss vizelet steril hacsak nem vagyunk betegek, nincs húgyúti fertőzésünk
-környezetbarát, olcsó, könnyen elérhető
- vizeletünk pH-ja és összetétele függ a táplálkozásunktól (ha gyógyszert szedünk ne öntözzük vizeletünkkel a növényeket)
-komposztba is önthetjük, kiváló nitrogén forrás

Belebotlottam egy cikkbe, amely arról számol be, hogy a paradicsomnak mennyire jó a vizelet némi fahamuval keverve.(Ha akad olvasóm, akit csak a tudományos folyóiratokban megjelent írás nyugtat és minden mást ponyvának tart, akkor itt most megnyugodhat.) Svédországban nagy területeken alkalmazzák ezt az eljárást. És a permakultúrában sem ismeretlen.
A mai világban nagyon álszentek lettünk,...undorodunk saját váladékainktól. Sőt a gyermekünkétől is. Nem kétlem, hogy ezt az írást olvasva egyesek fejében az is megfordult, hogy jómagam sem vagyok normális.
.....közben esszük a hormonnal, AB-al kezelt állatok húsát, a tetvekkel színezett joghurtot, a bizonyítottan káros anyagokkal teli félkész- és készételeket. Kenegetjük magunkat és csemetéinket a médiának bedőlve egészségtelen kozmetikumokkal.
Izlés kérdése, de én akkor már a pisire szavazok:oP

(Dédanyáink valószínűleg nem is lepődnének meg ezen.)





Őszi séta






vasárnap, szeptember 30, 2012

Kert


Órák választanak el attól, hogy nagy teherató érkezzen a 6 köbméternyi trágyás földdel.
A renedelés oka triviális,....kertbe kell. A kert, mi több konyhakert itt erősen megmosolyogtató annak, aki több hektáron gazdálkodik. Mi viszont pár négyzetméternyit elcsenve a bokrok mellől, az almafa szomszédságában vagy rosszabb esetben egy-egy „haszontalan” bokrotól megválva,....szinte házba költözésünk óta ültetjük, palántázzuk a paradicsomot, olykor a paprikát vagy ami éppen eszünkbe jut.
Ezt a nagyon kezdetleges kertészkedést kívánom most kissé tudatosabb szintre emelni.
Miután a lelkesedés adott, a tudásanyag folyamatosan bővül és lassan minden „nyersanyag” megérkezik nem állíthat meg semmi, hogy bősz rendezkedésbe kezdjek:o)
Most az egyszer nem csak ösztönszerűen.
Addig learatjuk az idei év utolsó terméseit,...az utolsó fürt érett paradicsomot, az egyetlen kolbásztököt és a még bokron lévő sok zöld paradicsomot, ami bár így mérgező, a csalamádéba keverve kiváló téli savanyúság lesz.
A jövő kertjében meg újabb palánták (főleg saját) kerülnek majd, ahol a tervek szerint bőségesen, egymással közeli barátságban, egymást védelmezve és segítve bőségesen teremnek.

Ami az előkészületekhez kell :
-ragasztócsík és egyébb nem lebomló matricáktól mentes barna kartonpapír (vagy síma újságpapír),
-termőföld
-trágya (nálam a föld és a trágya keverten érkezik)
-komposzt (saját a konyhai és kerti hulladékokból)
-szalma (pici 50x80cm-es bálákat vettem)
A fejben már megtervezett, beültetett (hol van még a tavasz) kert vetőmagjait nagyrészt rendeltem.
Az esetleges palántaként vett növénykéket pedig majd a piacon nézem ki magunknak.

Bizsereg a kezem,...már alig várom!


Kolbásztökünk tök magasan


péntek, szeptember 28, 2012

Ajvár, ... naplemente az üvegben



Köret, amit nem tudok megunni. Csak az igazi ízvilág megtalálása jelenthet problémát, mert az ajvárra tényleg igaz, hogy ahány háziasszony annyi féle recept.
Lehet, hogy a receptek változatossága miatt hasonlítják egyesek darabos ketchuphoz mások meg a zákuszkához? A lényeg, hogy nekem ezektől a hasonlatoktól feláll a szőr a hátamon. Az ajvár az ajvár,...szerb (szláv) paprikakrém, melynek az őse a paprikán, són és olajon kívül nem nagyon tartalmazott mást (jajj, most meg aztán nem rámondani, hogy paprikalekvár). Míg pl Szabadkán szívesen dobálnak bele pár szem paradicsomot én a makedón verziót szeretem, paradicsom nélkül.
Az ajvár elkészítése lehet macerás,...ezért jobb egyszerre egy nagyobb adaggal kezdeni és nem apránként nekiállni.
Hozzávalók:
5kg kápia paprika (törekedjünk, hogy vastag húsú legyen és ne akarjuk piros kaliforniai paprikával helyettesíteni)
2 kg padlizsán
só
olaj (bő fél liter)
1 kanálnyi ecet
(fokhagyma)

A legfinomabb ha a sütést a szabadban, vaslapon vagy grillen végezzük. De megteszi azért a konyhában lévő sütő is.
A paprikát megmossuk és megtöröljük (!) a száraz paprikákat egy tepsibe szorosan egymás mellé rakjuk és a sütőben megsütjük (180-200 C), hogy azok nagyobb foltokban megfeketedjenek. (Az 5 kg paprika szorosan egy más mellé fektetve 2 tepsit foglalt le. Mivel csak egy tepsim van én bevontam azt alufóliával- a kifolyó lé miatt-és az első adag után a helyére raktam a paprika másik felét.)
A megsült paprikákat tálba szedtem és letakartam, mert a párás meleg hatására a paprika összeesik a héja jobban elválik és könnyebb lesz lefejteni. A paprikákat sülés után ugyanis meg kell nyúzni és a csumát, magokat el kell távolítani. Az olajos, aranyló lére sincs szükségünk így a legegyszerűbb szűrőbe rakni, hogy lecsepegjen. Míg a paprikákat hámoztam a padlizsánokat a sütőbe raktam helyenként megszurkálva. A padlizsánokat is meg kell majd hámozni (simán lehúzható a héja) mikor már puhára sült.
Sok padlizsánkészítésben jártas háziasszony javasolja itt az egy napos csepegtetést. Én bevallom nem szerettem volna kétnaposra húzni, de kénytelen voltam, mert a gyerekek semmi izgalmasat nem láttak abban, hogy anya ajvárt készít. Így hát a sült alapanyagok a hűtőben csepegtek másnapig.
A megsült, meghámozott paprikát és padlizsánt másnap ledaráltam (nem ajánlom turmixolni, mert teljesen más lesz az állaga) és egy nagy fazékban feltettem főzni azaz inkább sütni. A masszához ugyanis sót kell adni (izlés szerint) és kisebb adagonként, de elég gyakran olajat. (Itt lehet beletenni pár gerezd fokhagymát,szintén darálva, de én nem tettem.) Az olaj most napraforgó olaj volt, de lévén mi nem nagyon fogyasztunk napraforgó olajat jövőre inkább olíva vagy szőlőmag olajjal próbálkozom.
Az ajvár akkor sült meg ha megváltozott a színe,...az élénk pirosból átmegy inkább vidám narancsba. A massza tapad a fakanálhoz és igen aktív keverést igényel.(Nálam ez ennél a mennyiségnél bő másfél óra volt,.....tovább tartott volna ha nem csepegtetem le a paprikát.)  Ekkor adtam én hozzá a két evőkanálnyi ecetet (20%-os sima ecet) és óvatosan belemertem a 3 decis üvegekbe, melyeket előtte alaposan kimostam és a meleg sütőben várakoztak (sterilizálódtak 100-120 C-on). 10 db üvegem lett. Az üvegeket kb fél centivel a karimától megtöltve visszatoltam a sütőbe és a tetejüket megfonnyasztottam (rendes kérget nem sütöttem rájuk, mert ahoz türelmetlen voltam) majd olajjal meglocsolva (1-2mm) „zártam” és kupakot tettem a tetejükre.
Szárazdunszt helyett én mostanában a sütőt használom, ahová visszatoltam az üvegeket, hogy a hülő sütőben várakozzanak másnapig.
Nem egész egy hónappal a művelet után már csak 8 üvegünk van. Ebből egy kóstolóba ment, amit ketten egy este alatt be is faltak. Lehet jövőre dupla mennyiséggel kell készülni?! (Abban az esetben a feléhez csípős paprikát is teszek.)



szombat, szeptember 15, 2012

Natúr befőtt


A minimál befőtt.
A gyümölcsökkel megpakolt befőttes üvegeket lezárjuk. Az üvegeket kuktába helyezzük és fütyüléstől számítva takarékon 15-20 percig főzzük. Ideális esetben hagyom a kuktában kihülni, de lévén a kuktába egyszerre 3-4 üveg fér,...az üvegeket óvatosan kiemelem (ne felejtsük el először a nyomást fokozatosan kiegyenlíteni) és a konyhában hülnek.
Semmi cukor, semmi víz.
A gyümölcs enged némi levet, de a lé nélküli rész sem szárad vagy töpörödik össze.

Kukta nélkül is megoldható,....sütőben, vízzel feltöltött tepsiben. Gyöngyözéstől (a gyümölcsön látszik ha „főni” kezd)  15-20 percig 120 C-on tartom, majd a sütőt elzárva hagyom benne kihülni. Így készült nyár elején a cseresznye. Még vígan várakozik a kamránk polcán.

(Nem saját találmány. Itt leltem rá.)

Őszibarack télire

 
Szőlő télire


szombat, július 28, 2012

Grill kukorica, grill banán


Egy maréknyi porcsin (gyom is), uborka, paradicsom, paprika, pár levél bazsalikon és csipetnyi menta,...mind, mind a mini kertünkből adta a salátát a mai ebédhez. Ehez már jött az import citrom leve és némi szűz olívaolaj.
-grill kolbász a hentestől
-csirkemell a kedvenc baromfistól  (olívaolaj, oregánó, fokhagyma, citrom = pác)
-4 cső kukorica
A faszén beizzítása egy kissé füstösre sikeredett, de fogjuk rá a siettségre, lévén fél 12-kor vettük észre, hogy mindjárt dél és nálunk az aprótalpúak gyomorsava délben erőteljesebb működésbe lép.
Bevallom a saláta elkészítése (mosás, aprítás) igényelte a legtöbb időt.
A husik olyan gyorsan sültek (finomra) a kukoricának eleve nem kell sok idő,....így mivel izzó parázs még akadt bőven két banánt megfelezve  a végén a rácsra dobtam desszertnek. Mire az asztalra felkerültek a tányérok már csak fordítani kellett rajtuk a dekorcsík (:o) ) kedvéért.

(A kukorica grillezéséhez nem kell sok fantázia. Fogod a pucér zsenge csövet, feldobod a rácsra és amikor picit barnul a szemek teteje fordítasz rajta egy keveset,...gyorsan kész és nagyon más íze van mint a főtt tesójának.)

Porcsin a kedves gaz (nem egyenlő a kukacvirágnak is ismert porcsinrózsával)