Ma viszont máshogy alakult. Volt ébresztés (bár Ircipirci szemei a szokotnál korábban kipattantak), sietős öltözés. Autóban reggelizés, amit a kis földalattin fejeztünk be.
Szóval a "nem győzök várni", "már hanyadszor szólok", "kész vagy végre", "el fogunk késni", "már rég úton kellene lennünk" után sikerült jókedvűen és időben megérkezni a Kolibri Bábszinházba (Kolibri Gyermek és Ifjúsági Szinház a teljesség kedvéért). Királylánnyal ma kirúgtunk a hámból, kultúrlányokká lettünk:o)
A Kolibriben most voltunk először (de, nem utoljára) Kalákát sem ismerjük annyira mint sok kortársunk. Anya (az az én) nem Kalákát hallgatva nőttem fel és a felnőtteknek szóló dalaikat is csak mostanában kezdem felfedezni. Ez azonban jelen esetben egy cseppet sem volt hátrány.
A kék plüssfüggöny szétszaladt és a kis ördög mindent vitt. Természetesen a Kaláka együttes és a remek színészek, még remekebb díszlettervezők segítettek, hogy a végén felcsattanó tapsot ne a kis ördögnek kelljen egyedül "elviselnie".
Ördögfióka-barátom
felvidít, ahányszor látom,
olyan fürge, olyan fényes,
szaga kellemesen kénes
saját talpát nyalni képes.
Van két kicsi, hegyes szarva,
van egy izmos, kurta farka,
magas fákon reggel, este
annál fogva lóg, libegve,
s diót dob a gyerekekre.
Egyszer egy tündér járt arra,
ringott-lengett jobbra-balra,
fehér bugyija kilátszott,
mókusa volt azzal játszott,
fütyörészett, dalolászott.
Kis ördögöm fentről látta,
s beleszeretett a lányba.
Le is ugrott egykettőre
bukfencezve és pörögve,
s megállt vigyázzban előtte.
Édes tündér, úgy szeretlek,
mint a mézet, vagy az epret.
Soha senkit ilyen szépen
nem szerettem földön-égen-
kérlek, légy a feleségem.”
A tündér ezt válaszolta:
„Menjek lakni a pokolba?
Javulj meg, és megszeretlek,
Szüleimhez bevezetlek,
s két hét múlva férjül veszlek.”
Barátom a fejét rázta:
Miket beszélsz, tündérlányka?
Rossz az ördög, hogyha jó!
Vagy legyek tán áruló?
Úgy lennék hozzád való?
Kacarászni kezdett erre
a tündérlány csilingelve,
Egyéb választ nem adott,
tapsolt, ugrált, kacagott,
tündérien mulatott.
Tündérke nem adta könnyen magát így volt alkalma szerepelni Bőrönd Ödönnek, a Görögdinnyének, a Cinegének, Csigának, Tiki-Tiki Timbónak és még sok más szereplőnek. A második rész végén az ukulele hangjára már együtt táncolt a két kis báb. A csemeték és szüleik pedig lelkesen tapsoltak, ahogy azt a darab folyamán megtanulhattuk (Ernst Jandl: Zenemű két kézre).
A szinpad egyik oldalán az együttes, a másikon a színészek. A megzenésített versek között Gryllus Dániel konferálta fel gyermekbarát stílusban a következő számot, tartott hangszerbemutatót. Az előadás majd két órás volt egy 15-20 perces szünettel. A kiírás szerint 5 éves kortól ajánlják a darabot. A mai tapasztalat szerint a két órát egyhelyben ülni nem képes gyerekeket tényleg felesleges elhozni. Szerencsére a szülők zöme írígylésre méltóan példásan viselkedett (az én elvárásaim szerint) és a síró, ugrándozó, éppen kajáért vagy az utcán sétáló galambokért kiáltozó kicsinyét a nézőtéren kívül csitítgatta.
Királylány a végén nagyot tapsolt, a közeli étteremlánc junior menüjét kapta ebédül (nem, most nem számoltuk a kalóriákat, nem ettünk bio kosztot és még csak kezet sem mostunk evés előtt :o/ ), a metróra menet az ellenőr játékjegyet osztott neki, amit vidáman kilyukaszthatott. Átszállva az autóba mélyen és rövidet aludt hazáig, hogy aztán ketten adjuk elő az egyik korábbról már ismert (igaz Almáéktól) dalocskát Apamacinak és Ircipircinek.
Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet.
Minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.
Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.
erdőt, mezőt, rétet.
Minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.
Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.
